Tapasztalásom szerint az átszállást igénylő hosszú utazás, tökéletes, már-már minden akaratlagosságot nélkülöző módszer a lélek beáztatására a spirituális élmények előtt.

Nemcsak a közel húsz órás repülőút viselt meg, de a hírtelen érkező, tőlem távol álló ingerek is próbára tették szellemem evilági pongyoláját.  A levegő egyre inkább fullasztóan hatott rám. Landolás után a Bali szigetét simogató meleg fuvallat és az esteledő város látványa még mindig szürreálisnak tűnt számomra.

Tényleg itt vagyok? Ez most valóban velem történik? Sorra törtek rám a bensőm hangjának rögtönzött riporterré avanzsálódott kérdései és Denpasar, a főváros fordított közlekedése még inkább hatalmába kerítette émelygő gyomromat.

A minket fogadó házaspár már az első pillanattól kezdve belopta magát a szívünkbe. Ámulatba ejtő varázslattal beszéltek Bali csodájáról, Ők, akik abban a kivételes helyzetben vannak, hogy nap nap után szívhatják magukba a sziget páratlan csodáját.

A harmónia szirmai mintha elevennek éltek volna vezetőnk, Melinda virágmintában pompázó nyári ruháján. A nyári harsány, felszabadultságot hirdető színek ott paroláztak a sikkes szabású, könnyed nyári viseletén.

Ehhez mérten az én törtfehér pamut téli pulóverem, a szürke egyenes szabású vastag nadrágom és a magamra öltött kellő vastagságú mellényem konzervatívan sutyorogtak össze Melinda könnyed szoknyájának esti fuvallatban táncoló anyagán.

Mi tagadás, hírtelen oly hatalmas volt a kontraszt mi odaérkezők és ott élők között, hogy nem győztem virtuális futólépést tartani a kisbuszban ülve a mellettem elsuhanó képkockákkal. Az épületek, az út mentén zöldellő növények, a robogókon utazó három négy fős családok, akik vezetés közben vagy utasként mit sem törődtek a főútvonal forgatagával, csakúgy ontották magukból napi történéseiket.

-A legjobbkor jöttetek! -csengett Melinda belső harmóniától átitatott hangja.

-Itt Balin a Hindu vallás egyik legfontosabb ünnepe zajlik éppen! A Galungan-kor a jó győzelmét ünneplik a gonosz felett és képzeljétek, ilyenkor úgy tartják, az ősök szellemei leszállnak a földre, hogy meglátogassák az itt maradt élő szeretteiket. Amíg itt lesztek, nagyon sok, az ünneppel kapcsolatos szertartást láttok majd! – és Melinda mutatóujja az ablakra szegeződve egy újabb sosem látott csodára irányította tekintetünket.

-Látjátok ezeket a bambuszdíszeket az út mentén, nézzétek, hogy magasodnak az ég felé, mintha utat törnének maguknak! Ezek a penjorok, szinte minden ház előtt látni fogtok majd ilyen szépségeket. Ezekkel is az ünnepüket hirdetik.

Látszólag az én európai szememnek azonosnak tűntek, de aztán néhány piroslámpányi várakozással telt idő az esti forgalomban és máris bizonyságot szereztem róla, hogy korántsem egyformák.

-Tudjátok, itt Balin nagyon sok „digitális nomád” él! -Melinda a találkozásunk első percétől kezdve megnyitotta tapasztalással telt „adathordozójának”, azaz a szívének eme alkönyvtárát és mint amikor az infúziót a vénába kötik, máris csepegett a véráramunkba Bali eszenciája. (Megjegyzem már majdnem a számom volt, hogy nővérke kedves, nem folyik ez túl gyorsan?! Estleg, rápillantana az állványomra kérem?!) De Ő és férje Tamás, mindent át szerettek volna adni nekünk ennek a világnak a varázslatosságából.

-De az meg mit jelent, hogy digitális nomád? -húztam fel a szemöldököm, hogy nagyobb nyomatékot adjak hiányzó tudásomnak ebbéli témával kapcsolatban. Megvallom őszintén kezdtem magam úgy érezni, mint Fekete István regényében a kicsi Vuk:

 -Buta vagyok én, Karak?

-Nem vagy buta, csak még keveset tudsz 

-Jaj persze, máris mondom! s észrevétlen egy újabb érdekesség folyt át testembe Balival kapcsolatban Melinda által.

-Ők azok, akik eredetileg nem Balinézek, a világ bármely pontjáról ide sereglenek, legyen az Európa, Amerika majd a későbbiekben home offic-ban dolgoznak. A családjuk is itt van velük és valamelyik helybéli városban járatják a gyerekeiket iskolába esetleg óvodába. – hírtelenjében néma csend lett úrrá a kisbusz belsejében, amit ismét Melinda kedves hangja tört meg.

-Az út menti virágfelajánlások pedig mindennapos látványnak számítanak az ember szemének. A Balinéz hindu vallás hívei napjában kétszer, háromszor is készítenek ilyen tenyérnyi virágkosarakat. Úgy tartják ezekkel tartják fent az egyensúlyt a világban, de nemcsak ezért fontos…ezekkel az Isteneknek, a szellemeknek és az ősöknek mondanak köszönetet. Majd meglátjátok, tele van vele az utca járdaköve, a bejárati ajtók, az autó belső tere, vagy csak le van helyezve egy kis oltárra, ami az utak mentén ékeskedik. A bele helyezett füstölő pedig az utca levegőjével kanyarogva rajzolja illattal telített útját. Tudjátok, nekik ez a szívükben élő spiritualitás része, korántsem terhes a számukra. Majd mi is készítünk holnap ilyen csodálatos felajánlást, hálát adunk, hogy megérkeztetek Balira.

Ennél a hírnél gondolatban kissé megtorpantam! Te jó Ég, én meg a kézműveskedés?! Még az óvodai közös, anya-gyermek foglalkozásokon sem tudtam helyesen felragasztani a papírnyuszi fülét szegény tapsihapsi fejére… őszintén szólva a fáradság érzése vegyülve a bennem munkálkodó stresszel és feszültséggel, igencsak merev európai vonásokat vésett az arcomra.

-Sziszkó jól érzed magad?!-kérdezte aggódva Melinda és kitartóan fürkészni kezdte tekintetem.

-Persze, minden rendben, csak azt hiszem migrénes fejfájásom van. – kezdtem szabadkozni és közben arra gondoltam, miként is lehetne kibújni eme korántsem rám szabott fakultatív program alól 

A napkorong közben egyre mélyebbre csúszott az égbolt tetején és a mesterséges vakító neonfények erejük teljes fényében pompáztak. A telefonom kijelzője már jócskán elhagyta a tíz órát.

Önkéntelenül is eszembe jutott az én otthon hagyott szeretti köröm. S még mindig nem engedve a saját szorításomból, ujjaimon számoltam az időt, hogy otthon vajon éppen még az igazak álmát alusszák-e, vagy már indul a reggeli forgatag? Vajon Villő kapott-e a kedvenc boltjában virslis kiflit uzsonnára, a nagyobbak voltak-e edzésen és vajon bosszantotta-e Alfahímemet a kávéfőző amikor piros betűkkel ez állt a kijelzőn: „a kávézacc tartáj megtelt, kérem ürítse ki!” Fél szívvel még mindig otthon jártam, miközben a testem már a harminc fokot megközelítő hőmérséklettől és a törtfehér téli pulóverem szorításától szenvedett.

A lélek zakatolt, az elme nyugalomra intett: Sziszkó, erre az utazásra leginkább te vágytál, légy a pillanatban és keresd meg a helyed az előtted álló 12 napban. Bevallom őszintén, a hotelszoba elfoglalása sem oldozott fel a magam alkotta rabigák alól. Valamit ki kellett találnom…

A hotel kertjében néhány percre magamra maradva, tekintetem az égboltra szegeztem. A fényesfekete „mozivásznon” fehéren ragyogó tűzpontok látványa megnyugvással szolgált lelkemnek és kisvártatva ismerősként köszöntöttem a sarló alakú Holdat, mely ott Bali szigetén szó szerint mosollyal ajándékozott. Nahát, viszonoztam a jóindulattal telt kedvességét, s megnyugtató földöntúli jelként konstatáltam figyelmemet magával ragadó jelenlétét. Persze később Melinda kézségesen elmagyarázta, hogy Bali szigete túl közel van az egyenlítőhöz és a Hold pályája más szögben metszi az eget, ezért születik ez a csodás mosoly az égbolt sötét egén

Pusztán a saját megéléseimről tudok krónikásként írni, s higgyétek el, igyekszem megszépíteni a jetleg pusztító emlékként bevésődött erejét. A migrén gyötört, az éjszaka csendje hiába érkezett meg Bali szigetére, belső biológiai órám könyörtelenül ébresztőt fújt testemnek. A fájdalom pedig mintha szeleteire vágta volna nyaktól felfelé viselt testrészem és az orvosságot „nevetve” száműzte gyomrom háborgó belsejéből. Utólag olybá tűnt, Bali Mama túlságosan koszosnak látta földi gúnyám és mielőtt kitárta volna ölelő karjait, mint egy gondos nagymama kimosta poros, „illik, nem illik mintákat” viselő földi köntösömet. S láss csodát, a rémisztő éjjel után reggel bár gyűrötten, megviselt vonásokkal, mégis megnyugodva nézhettem a Csendes-óceán szűnni nem akaró hullámzását, s a végtelenbe nyújtózkodó csillogó víztükör megadta lelkem várva várt életérzését: végre megérkeztem!

Ott akkor éreztem igazán, hogy megkaptam a láthatatlan pecsétemet életem útlevelébe és „Bali mama” szeretettel befogadott a képzeletbeli teknőst formáló szigetére.

Folytatása következik…