„Egy olyan témáról szeretnék írni most Nektek, amelyet őszintén szólva évek óta hordozok a zsebemben. Megoszlanak róla a vélemények, vannak emberek, akik megmásíthatatlan elvek mentén vélekednek erről és olyanok is akadnak, akik nyitott lélekkel fogadják be a másként vélekedők szentírását.”

Véleményem szerint a februári hónap kissé túl dekorált érzelmileg a Valentin nap és a házasság hete témakörével.

Miközben ezen sorokat írom, még mindig kétségeim támadnak a tekintetben, hogy vajon szabad-e erről blogolni. A téma olyan sajátságos határokkal rendelkezik, mely a benne lélegzők által kapja meg varázslatos eszenciáját.

Aggodalmam folytonos és kiapadhatatlannak tűnő forrása a saját megítéltetésem. Bizonyára ismeritek ezen kezdetű mondatokat…na pont ő papol, kár volt megszólalnia, sepregethetne gyakrabban is a maga portáján! Ezek a szavak itt csengenek a fülemben szakadatlan, ám szeretnék megfelelni önmagamnak tett fogadalmamnak is, hogy a Gezemice Blog az a felület lesz, ami az én sajátságos szívbéli dobogásomat visszhangozza az engem figyelmükkel megtisztelő olvasók fülébe.

Eljátszadoztam azzal a gondolattal, hogy idén megalapítom a „szövetségben együtt elő párok hetét” és jelentem most is igent mondanék arra, amire ott akkor vakmerően rábólintottam, majd idővel lelki síkon szerződtem.

Szépen és tisztelettel kérek minden házasságban élőt, ne kivont kardként tekintsem soraimra, pusztán képviselni szeretném azokat, akiknek hasonló a lábnyomuk az élet fövenyén, mint az enyém. Talán nem is költözött volna az elmémbe ez a téma, ha nem emeltetett volna oly szürreális magasságokba napjainkban. Mi magunk nem tettünk fogadalmat Isten házában, de megannyiszor hálát adtunk imáinkban vele beszélgetve, hogy milyen felemelő érzés is valakit ennyire közel érezni magunkhoz. Ilyenkor érzem azt, hogy áldás van a közös, formalitásokat nélkülöző életünkön.

Libabőrözök azoktól a Hollywoodi filmektől, ahol a férfi mindent IS megtesz a szerelme kegyeiért. A szereplők katartikus érzelmi kinyilatkozásuk végén ráeszmélnek, hogy ők egymásnak teremtődtek és valójában egész életükben a másik érkezését várták.

Én pedig nézőként belesüppedek a nappali kanapéjába attól a mentális töltettől, ami a televízió képernyőjén végigfutó stáblista megjelenéséig szüntelen kitart.

Micsoda mesebeli szerelem! Azért megnézném azt az 1122-ik fejezetet is, amikor például Don Juan határozottan odaszól a házban lakó Senoritának, hogy elfogyott a tejes bevonatú mese keksz, amit a kávé mellé szokott desszert gyanánt fogyasztani.

Senorita válságmenedzsel- mert az anyja korábban az efféle helyzetek jövőbeli előfordulására is felhívta figyelmét- majd felajánlja Don Juannak az étcsokoládés kekszet, mert abból még maradt egy két falat a konyhaszekrény rejtekében. Don Juan magában fortyog és nem érti miért nem lehet tíz dobozzal vásárolni, ha már úgyis nagybevásárlást tart az oldalbordája. Senorita pedig nem érti miért szakad le az ég egyből, ha a kávét alkalom adtán keksz nélkül kell felhörpinteni. Kutyafáját, na ezt bogozza ki valaki! A történet persze még színesíthető, toldozható foldozható, de remélem mindenkinek sikerült meglátni benne a hétköznapok során íródott négy fal közti pulzusemelő lényeget.

Csakis a magam tapasztalásáról tudok szót ejteni, de szinte százszázalékos a meggyőződésem, miszerint a mese kekszes szituációk benne vannak a vállalt szerződésben, mikor szövetséget köt egymással féri és a nő, csak épp azt az A/4-es papírlap legalsó részén meglapuló apróbetűs részben rejtegetik. Ám vitathatatlan tényként kezelem, hogy kikerülhetetlen stációk ezek a későbbi földi paradicsomba való jegyváltáshoz. Olyan eszencia, aminek hiányát bármilyen zseniális tehetséggel megáldott parfümorr azonnal érzékeli. Az illatkompozíció képtelen tökéletessé válni nélküle. Szerintem nem tévedek, ha azt mondom ezen megállók néha pokolian tudnak fájni? Persze, teker egyet az ember lelkén, összehúzza, meggyűri, de mégis újra és újra leemeljük az üvegcsét, hogy beleszippantsunk mámort adó szerelemillatába. A nagyanyáink erre csak annyit mondtak annakidején: kislányom, tányér, kanál csörrenés nélkül nincs! Ma már tudom, hogy néha össze is törnek az étkészletek 

Persze azt is el kell fogadni, hogy van az a férfi és női kötelék, melybe nem illeszthető be a megcsorbult leveses tányér. Inkább azon a részen fogja meg használója, ahol érintésével eltakarhatja annak letört darabját. Esetleg a szekrény mélyére süllyeszti, hogy még csak véletlen se kerüljön a keze ügyébe a hétköznapok figyelmetlenségének közepette, mikor másodlagossá válik a tudatosság és feszes figyelem.

Vegyük például János Vitéz magával ragadó történetét. Az elbeszélő költemény végén minden tökéletessé válik.

De mi lett volna, ha Petőfi tolla másként fog hajdanában azon a papíron? Megtörténhetett volna, hogy alkalom adtán esetleg Iluska lustaságból nem mossa ki szép fehérre a patak partján Jancsi bőgatyáját? Na és ha urambocsá Kukorica Jancsi szerelmét hibáztatja azért, hogy a nyája nagyobbik része odaveszett? Vajon egészen biztosan elment volna Tündérországba ez a vitézzé vált legény, hogy megtalálja élete értelmét?

Jól megírta Petőfi a történetet és néha úgy látom, mintha mások is szépre, már-már művire kanyarintják a maguk párbéli históriáját.

A szabad akarat végtelenbe nyúló fonalán kapaszkodva sétálunk mindannyian, épp ezért távol áll tőlem, hogy bármely eshetőséget minősítsem. Vannak rossz történések, veszekedések és éghez fohászkodó segélykiáltással megfogalmazott imák. Az eltelt évekkel a hátam mögött most már ki merem jelenteni, miszerint ezen őszintén megélt mélységek és magasságok vezetnek ahhoz az állapothoz amikor a mellém fekvő férfi a szerelmem, a barátom, a szövetségesem, az üzlettársam, a pszichológusom, a Choach-om egyszóval a Mindenem.

Persze, hogy mindezt szent kötelékben Isten áldásával kísérve, vagy meggyőződéstől vezérelt szövetségben éljük meg, azt az egyének gondolatisága formálja.

Szeretem az élet kínálta lehetőségeket. A választás embernek adatott szabadsága pedig ebben a témában is rajtunk múlik.

Így hát házasság hete ide vagy oda, Valentinnap ezredjére, ha visszatekerhetnénk az idő kerekét a gyermekeim apjának most is átadnám a szívem és igent mondanék, ha elhívna egy vagány, eszelős pulzusemelő randira!