-….És hány testvéred van igazából? Hangzott a kérdés a felnőttől, mire Villő nem igazán tudott választ adni. A kislány ült a székben és próbálta fegyelmezetten végrehajtani a feladatokat, amit a vele szemben ülő középkorú hölgy kért tőle. Kisvártatva folytatódott a beszélgetés kettejük között.

-Értem én, hogy öten vagytok, de ebből mennyi az édes testvéred?-zúdult ismét a kérdés Villőre.

-Amikor hazafelé utaztok anyuval és a többiekkel, ezt megbeszélheted velük, hogy mi is a lényeges különbség a két dolog között. Mert képzeld, a mellettem ülő Dóri néninek igaziból van négy édes testvére!”

Én csak ültem a helyiségben és alig bírtam megálljt parancsolni a nyelvem hegyére tóduló magyarázkodó szavaknak. Szántam Villőt, amiért szegénykém kissé leblokkolt a neki szegezett feladat hallatán és láttam rajta, nem tudja hová tenni a neki kijelölt feladat mivoltát.

Egy ilyen jellegű elköteleződéskor mi is a lényeg? Nem én hoztam világra őket, ez egy vitathatatlan tény! Ám mégis, láthatatlan kötelékkel, ezer szállal kapaszkodunk egymásba, mint egy mátrix rendszer kesze-kusza vonalai. A szívünk fonta ezt a hálót, mely minden pillanatban jelzi számunkra, hogy egy rendszerhez tartozunk. Különleges és egyedi, melyet nem lehet rendelni az interneten, nem lehet frissítéssel megszerezni csakis a magunk komfortos képére megalkotni. Hozzáteszem, nincs mellőzhető szerep ebben a témakörben. Még a múlt által hozzánk kötődő mellékszálakra is szükség van ahhoz, hogy működni tudjunk.

Mi is a lényeges különbség az édes és a féltestvéreket tekintve, analizálom magunkat tovább s közben még mindig ezen töröm a fejem? A szabályok és korlátok, mikor együtt vagyunk mindenkire egyformán érvényesek! Apropó! Meglehet, míg az általam világra hozott gyermeknek „nyugodt” szívvel tekertem egyet a fülén, mikor már végképp nem bírtam velük hisztijük, makacsságuk közepette, addig a lényeges különbséggel kapott gyermektől csak annyit kértem, vonuljon félre a szobájába és gondolkodjon el a történteken, vajon tényleg helyesen cselekedett-e?

Egy fedélzeten utazunk…a pilóta nap nap után feszült figyelemmel vezeti a repülőgépet, közben a másodpilóta szorgosan tanulmányozza az adott utazási koordináták helyességét és irányát. Az utasok bekötve élik az utazás perceit, szükség szerint még a mobiljukat is repülő üzemmódba helyezik és ha meghallják a kapitány utasításait aszerint cselekszenek.

Persze az útvonal korántsem nélkülözi a légörvények adta kalandokat. Megannyi zuhanás, műszaki hiba, vagy egy kényszerleszállás okozhat és okozott zavart egy- egy út során! De a szerepek, a vállalt kötelezettségek nem cserélődnek! Mikor „becsekkoltunk”, mindannyian elfogadtuk az apróbetűs részt a szerződéseink alján. Bizonyára a nem mozaik rendszerű családoknál is előfordulnak kényelmetlenségek, álmatlan migrénnel teljes, forgolódással töltött éjszakák.

Mi is tehát a lényeges különbség az életbeni részét tekintve édes és féltestvér között? Csak mosolygok….felugrott egy emlékkép. Ülünk a karácsonyfa alatt, felszeljük az összetartozásunkat szimbolizáló almánkat immáron nyolc felé és komótosan, ráérősen ízlelgetve közösen elfogyasztjuk. Idén kértük a gyerekeket, mondják el saját szavaikkal, hogy mit jut eszükbe amikor a család szó elhangzik. Gondolhatjátok, a korosztálybeli különbözőségből fakadóan ugráltunk az érzelmi szintek között, mint amikor a Mario figura szökken a Nintendo játékban. Mégis a legkisebb kijelentése volt a leginkább szívhez szóló: „Nekem az a jó, ha a tesók mindig itt vannak, de mostanában keveset vannak velem!” Megjegyzem kamaszodva kezdik használni a saját GPS koordinátáikat és nem feltétlen találkoznak az egyéni szélességi és hosszúsági fokok! A legnagyobbik kireppenve a fészekből, már saját privát térképét használja a hullámok közepette élete szörfdeszkáján. Nos, a kéretlen tanács olyan lehet, mint a kútba kiáltott szó! Ám ha ismét elölről kellene kezdenem, úgy vélem kevés dolgon változtatnék.

Párunk, nélkülünk telt múltját szükséges elfogadni. Tettei következményeinek a mindennapokban érezhető hatásait viselni kell. Létezik rá recept, de hogy mindenki jóízűen falatozza azt az ételt, együtt szükséges azt elkészíteni. Értem én, hogy ehhez rengeteg időre van szükség, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy a közösen átélt pillanatok, a közös nevetések és sírások, a kendőzetlen érzelmi kitörések mind mind, mint valami szabadulószoba lakatjai egyszeriben kioldódnak és egymás után emelnek fel bennünket egy újabb szintre, ahonnan nézve már hihetetlen távolinak tűnik a kiindulási pont akadálya. S hogy közben megalkottunk a saját Mátrix rendszerünket! Saját tapasztalásom szerint ez az élet igazi ajándéka!

Nos kedves legkisebbem! Egyenlőre, nem találtam meg neked mozaik családos szülőként a megfelelő magyarázatot arra, hogy mi is a lényeges különbség a fél és édes testvér között. De bárhogy is hozza majd számodra a kiszámíthatatlan jövőt az élet nevű társasjáték, remélem megalkotod benne szeretteiddel karöltve a nektek megfelelő játékszabályt-ám ha egyet tanácsolhatok: a szeretet és tisztelet mindenképp az elsők között szerepeljen!