Drága Gezemicét Olvasók!

Hogy vagytok mostanság? Milyen hangulatban nyitotta rátok ablakát a 2022-es esztendő? Velemszületett belső tulajdonságomnak köszönhetően, kissé mostohán bánok az év első hónapjával. Mondhatni nap nap után várom, hogy valamiféleképpen átfollyak az egymást követő napokon. Sosem tudtam megfejteni ennek az érzésnek a mibenlétét, de véleményem szerint egyetlen „testvére” sem kötekedik velem a 11 közül oly módszeresen, mint a január. Mintha a tavalyi év még megszállottan kapaszkodna utánam, reménykedve a folytatásban s közben zsigereimben ott duruzsol az új év megannyi lehetősége és elképzelése.

A tervek pedig sorra kovácsolódni kezdenek elmémben. Nem újévi fogadalmak ezek, csak mint egy konyhában gubbasztó asztali naptár lapjaira bevésem elképzeléseim, s megpróbálok néhány általam kreált kalandot életre kelteni. Na majd ebben az évben túracipőt húzok a lábamra és újra felidézem a régi varázslatot, mivel 12 éves koromban gazdagabb lettem, miközben a Rámszakadék csodája rabul ejtett. Idén sokkal többet fogunk szalonnát sütni a gyerekekkel nyárestéken és nem mulasztjuk el a lehetőséget, hogy az augusztusi csillaghullás közepette betakarózzunk az éjjeli égbolt puha ölelésével. Nem engedem, hogy rabul ejtsen a felesleges tépelődés és aggódás. Elhiszem a dicséret őszinte, lélekszépítő szavát és nem vonom kétségbe az égiek GPS koordinátáit, mit nekem szántak földi utazásom során.

Néhanap elgondolkodom azon, túl a negyvenedik életévemen, hogy vajon miként tud ilyen gyorsan elszaladni felettünk az idő. S közben miért rágódunk felesleges dolgokon, miért adunk oly könnyedén a feltöltős energiakártyánkból egységeket a ráncainkat csak mélyítő problémák okán, hisz nem is olyan könnyű feltölteni azt. Vajon idővel megtanuljuk ezeket jól kezelni, vagy legalábbis annyira, hogy nem károsítjuk saját magunkat. Lehet addigra belépünk abba az életkorba, mikor már magunkénak mondhatjuk a bölcsesség nevű élettapasztalást. Nos mást nem ígérhetek önmagamnak, megpróbálom türelemmel szemlélni ezt a tapasztalást.

Apropó türelem! Nos, ez is szerepel a 2022-es naptáramban az elfogadás fogalma mellett. Micsoda szavak?! Remélem egyetértetek velem, amikor azt mondom kicsit sem lehet a fontosságukat megkérdőjelezni.

Történt nemrégiben, hogy egy családi beszélgetés alkalmával különös vehemenciával próbáltam meggyőzni igazam mivoltáról édesapám és édesanyám. Érveltem, példákat soroltam, kérdéseket tettem fel gondolatmenetem igazának görcsösen érvényt szerezve. Nem tagadom, kipirult arccal és füllel kísértem ki szüleimet miután szeretetteljesen elbúcsúztunk egymástól. Szerettem felém fordult és csak ennyit kérdezett: nem értelek Sziszkó? Te miért nem fogadod el mások igazát, úgy ahogy van! Ne akard róla levágni az oldalhajtásokat hiszen nekik arra is szükségük van! Van egy arckifejezésem, amit akkor öltök magamra-mentségemre szolgáljon így alkottak meg- amikor még nem fogadom el a nekem szánt mondatok igazságát és görcsösen ragaszkodom hozzájuk, de nem tudom letagadni, hogy a füleim már vették az adást. Ösztönös reakcióm ekkor is működésbe lépett és az élet piktora ráfestette arcomra ezt a jellegzetes „megértettem, de akkor is nekem van igazam” vonást. Csak hetekkel később fejtettem meg elmém jelkódjait és értettem meg a nekem szánt üzenetet. Meg kell tanulnom elfogadni és háborgó lélek nélkül meghallgatni a tőlem különbözőképpen lélegzők igazát. Neki úgy jön az élet varázslata, neki úgy kényelmes a földi gúnyája.

Türelem és elfogadás! A téma megizzasztja az embert, mint egy 10 kilométeres futás. Azóta is próbálom gyakorolni ezt a nekem szánt házi feladatot. S ha most azt a kérdést tennétek fel nekem, tényleg Sziszkó mégis mostanában, hogy állsz ezzel a témakörrel azt felelném nektek: „gyerekek, pokoli nagy fába vágtam a fejszémet! Nemcsak, hogy megizzaszt, de nagyon sokszor kifog rajtam. Még most is, mint a kéretlen prédikátor, érvelek és magyarázok, példálódzok és ingatom a fejem. De azért azt itt és most képzeletbeli nagybetűkkel bevésem ebbe a blogbejegyzésbe! Jelen pillanatban nem cserélném el a negyven éves tükörképemet a jövőbeli nyolcvanéves hölgyével, még akkor sem, ha megpillantanám a tükröt szemlélve a bölcsességgel járó ráncok élet tapasztalásokról árulkodó vonásait.