Üdv Mindenkinek!

Engedjétek meg, hogy néhány szó erejéig meséljek magamról. 38 éves, kétgyermekes anyuka vagyok, aki kapott az Istentől vagy a sorstól egy igazi „alfahímet” ajándékba. Ő az én életem nagybetűs Szerelme, aki a mindennapjaim dübörgő motorjaként van jelen az életemben.

Kissé bonyolult és egyáltalán nem hétköznapi a kapcsolatunk születése és kibontakozása. Ahogy a köznyelv mondja: kaptunk hideget és meleget egyaránt, amiért hittünk a közös jövőnk valóra válásában. Mindketten rendelkeztünk múlttal, Ő két gyermekkel, a harmadik pedig szinte megfogant mikor lángra lobbant a titkos érzés szikrája. Tudtam az első találkozásunk idején, hogy valami villám csapott belém, valami olyat éreztem, melyhez foghatót sohasem.. napjainkban is még ez az érzés tart mindkettőnket édes rabságban:-)

​Hoztunk egy közös döntést, kéz a kézben léptünk az ismeretlen jövő útjára. De sokan féltettek és óvtak, te jó Istenem…Volt szép szó és nyomdafestéket nem tűrő, elkeseredett düh és harag, könnyek és zokogások, átbeszélgetett éjszakák, közös jövőkről alkotott ábrándos képek és semmihez sem hasonlítható emberi érzések. Talán kislánykorunkban ezt a pillanatot várjuk, csak akkor még azt hisszük egyszer a herceg érkezik meg fehér lovon, mi pedig a legszebb tündéri ruhánkban tündökölve álljuk tekintetünk szerelmes összeforrását. Nem volt könnyű időszaka ez életünknek, ám állítom, sosem voltam oly biztos magamban és az érzéseimben mint akkor. Akartam ezt a férfit mindenestől-múltjával, jelenével és a kettőnket érintő ismeretlen jövőjével karöltve. Egyszer édesapám azt mondta nekem: ” kislányom, újrakezdheted az életed, rossz döntéseket hozhatunk mindannyian-csak kérlek VELE ne gondolkozz semmiben.” Megrettentem, mintha apai szíve már sejtett volna valamit elrabolt szívem tulajdonosáról. Rögös volt az út és nehézkes, de végig szerelemmel telítve. Talán ezért tudott folyton forogni az idő kereke közös életünkben. No és a lefektetett fogadalmak: ” Én elfogadom a gyermekeidet és szeretni fogom Őket, ha egyszer legalább az életben én is megérezhetem milyen is az, ha egy kis életke fejlődik a szívem alatt. Nos, a szerződés megállta a helyét és mára 5 gyermeket szerethetünk a szívünkben, 5 gyermekkel lett teljes és kerek a mi kis családunk. S hogy milyen is az élet itt nálunk a „Futrinka” utcában. Hát, tanuljuk minden egyes nap a maga feladataival. Itt nincs az ismert szlogen, hogy a Te gyereked mondta az én gyerekemnek, hogy a mi gyerekünk mit ne vagy éppen csináljon. Ezen kívül azonban a szivárvány minden színében pompázik a paletta. Imádom amikor a nagyfiú azt mondja: ” Várj Sziszkó, szólok az öcsémnek, hogy kapja össze magát. „, vagy amikor a haverjával beszél telefonon és én a másik szobából hallom: ” Ne haragudj, ma nem tudok elmenni a bulidra, mert a húgomnak óvodás évzárója van és szeretném látni Őt”. Ilyenkor érzem, érezzük azt, hogy valamit jól csinálunk, csináltunk az évek során.

​Szeretnénk, ha mindig is egy családnak, testvéreknek éreznék egymás közelségét. Ha a gyerekek nem velünk töltik a hétvégét, hanem édesanyjukkal, látom a fiamon amit le-föl téblából a házban és egyszer csak megszólal: „Anya, a tesók mikor jönnek már hozzánk, annyira hiányoznak és unatkozom.”

​Szeretném, ha ebben a blogban egy kicsit képet adhatnák arról, mi hogyan is próbáljuk megoldani az elénk gördülő akadályokat, mit egy ilyen mozaik család mindennapi élete során tapasztalhat. Bánat, öröm, félreértés, sértődöttség, veszekedés, könnyeket fakasztó nevetés és még sorolhatnám azokat az emberi érzéseket mik beköltöznek a mi családi életünkbe is. A nagylány a felnőtt kor küszöbét átlépve, a nagyfiú kamaszkorban tocsogva, és még ketten a kiskamaszkorba belezuhanva élik hétköznapjaikat, ahol fékezhetetlenül lohol utánuk a 6 esztendős lányunk, ki habzsolva tömi tele magát a nagyok viselkedési mintáival. Uram Isten, néha tényleg olyanok vagyunk, mit egy Bábeli zűrzavar, de ilyenkor van szükség egy „alfahímre” ki kezébe adja mindannyiunk szótárát és hírtelen egy nyelvet kezdünk beszélni :-)

​S hogy miben is rejlik az én feladatom ebben a családban? ( mióta írok, ki tudja hányszor nyitották már rám az iroda ajtaját, hogy mit csinálok-hajrá befelé figyelés🙂

​Szeretnék egy igazi társ maradni az idők folyamán, hogy ne csak leéljük, hanem megéljük a párkapcsolatunkat a mindennapok során. Örök izgalom és rejtély az Ő jobbján menni a közös utunkon. Volt már, hogy azt hittem kiismertem a mellettem lévő embert, de rá kellett jönnöm, tévedtem. Tetteivel újra és újra meglep. Bátorságra van szükség a vele való közös élethez, de a mai napig nem bántam meg, hogy akkor mikor el akartam taszítani magamtól, az utolsó pillanatban a belső hang súgásának engedve, magamhoz szorítottam. De erről majd egy másik alkalommal beszélgetünk 🙂

​Anya és Sziszkó vagyok egyben. E kettősség határozza meg a mindennapokat. Anya vagyok a gyermekeknek kiket én szültem a világra és Sziszkó vagyok a gyermekeknek, kiket a Párom által kaptam ajándékba. A felelősség súlya pedig majd akkora, mintha a vér szerinti gyermekeim lennének. Mert súlya van a tetteimnek, a szavaimnak és a ki nem mondott gondolataimnak.

​Heten vagyunk egy család. Szoktam is nekik mondani, nekünk jól kell együtt működnünk, szeretni szükséges egymást, mindannyiunkban szunnyadnia kell az összetartozás lelki erejének, mert így leszünk képesek kéz a kézben végig sétálni a közös utunkon.

​Nincs gyakorlatom a blog írásban. Ami életre hívta a szándékom az-az, hogy segítő jobbot nyújtsak, vagy éppen bíztatást adjak azon családoknak, akik még az elején járnak a közös történetüknek. Családot működtetni, összefogni sosem volt egyszerű, még akkor sem, ha nem mozaikról van szó, kétségem sincs felőle. Csak abban vagyok biztos, hogy az olyanok, mint a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés hosszútávon jó befektetés, még ha ódivatúnak és kissé porleptének is tűnnek a saját családunkba tett emberi értékek.

​Folytatása következik…..