Üdv Mindenkinek!

Üdv Kedves Mindenki :-)

Először is hangot szeretnék adni örömömnek, hogy ilyen sokan bátorítottatok, valamint kedves szavakkal üdvözöltétek blogom világra jöttét. Boldog vagyok, hogy betűim értő és nyitott fülekre találtak. Köszönöm Nektek!

Este van és mondhatni elcsendesedtünk.:-) Zsúfolt, teltházas őszi szüneten vagyunk túl. Az iskolai pauzák végére, már pirosan jelez az akkumulátorom, hogy azonnal tegyenek fel töltőre, mert rögtön lemerülök…nem is igazán a nagycsaládosok feladataival járó munkák hada veszi ki az erőmet, hanem az a sokféle személyiség aki ilyenkor birtokba veszi az otthonunkat.

Vagyok én a maga határaival, eltervezett feladataival és szokásrendszerével. Ott van az „Alfahím” családapánk, ki mint egy terminátor, tervszerűen menetel a megélhetésünk útján és sorban jönnek a gyerekek. A 13 éves kamasz, ki csapong a virtuális világ ragadós pókhálójában, s kiszabadulva pillanatok alatt visszazuhan együtt bohóckodva a 6 éves kishúga szintjére, majd a következő percekben már a haverokkal bandázik a város utcáin. S ott vannak a kiskamaszkáink, kik minden reggel lovastáborba indultak. Az élmények amikkel hazatértek tanulságosak: „Anya, szakítottam a barátnőmmel és összejöttem a „legszebb lánnyal”, mert tudod, a másikkal elmúlt a szerelem- jaaaaa és én mától, csakis az újat szeretem….Lányka kamaszunk pedig szorgalmasan a vállát vonogatja, mint valami titkos szövetséges, falazva öccse farmon született kacifántos történetéhez.

Nagylányunk az iskola szervezésében, évfolyamtársaival országhatáron átívelő kiránduláson vett részt- s lelkiismeretesen küldte fotóit átélt élményei hadáról. Fiatalság egyenlő szabadság, a képlet 2019-ben sem változik, ezt megállapíthatjuk. :-)

Aztakutyafájamindenitdeénisottlennék.

Na persze, ezt csak valamiféle „hisztériás” énem mondata ki velem, mert a realisztikusabb már tudja, hogy az anyai szerep vállalásával, kissé leszűkülnek „Éva” lehetőségei és megjegyzem mindezt nem országhatárokban mérik.

Az élmények és a történések a gyerekek által, mint a szőnyegbombázás, úgy értek az őszi szünet napjai alatt. Ilyenkor néha repülő üzemmódba kapcsolnék, mint a mobiltelefonos beállításokban, vagy csak egyszerűen ennyit közöltem volna gépiesen: ” A sípszó után kérem hagyjon üzenetet!”. Na persze a gyermek, ott és akkor, abban a pillanatban szeretné elmesélni megnyílt szívének áradatát. Nekünk pedig olyankor szükséges a legnagyobb figyelemmel lenni irántuk. S ezt már számtalanszor a bőrömön tapasztaltam. Nem is olyan régen, egy a családot érintő változáson ment keresztül az életünk. Hulla fáradtan utaztunk az autóban, 6 évesünk már elaludt, s csend honolt a két város közti hazafelé vezető úton. 13 éves kamaszfiúnk egyszer csak megtörte a némaságot és feltette a kérdést, melyre már attól a pillanattól vártam, mióta közös útra léptünk „Alfahímemmel”.

Sziszkó, elmesélnéd Nekem, hogyan is jöttetek össze apával? Mi történt? Mi volt az ami megfogott benne? Kapaszkodtam az autó kormányába, néztem a reflektor által megvilágított utat s azon gondolkodtam néhány másodpercig elnémulva, vajon most hogyan is kezdjek bele? Tudtam, hogy választ vár, éreztem, hogy ez lesz az a beszélgetés, melyre itt este tíz óra előtt pár perccel mindenképp sort kell keríteni. Mély levegőt vettem és belevágtam:

-Ez egy nagyon hosszú és kissé bonyolult történet, mely egyáltalán nem egyszerű. Tudod, sokan szerepeltek benne. Minden résztvevője másként mesélné el ezt Neked és mindenki akit érintett más érzésekől, tapasztalásokról mesélne az életének ezen időszakáról.

Úgy éreztem, ennyi bevezető után belevághatok és nekikezdtem. Meséltem az első találkozásról édesapjával, a pillanatokról mik égetően vésődtek szívünkbe és elménkbe, meséltem a történésekről melyről az gondoltuk sosem kelhetnek életre, fordulatokról, melyeket elképzelni sem tudtunk volna azelőtt.

Csak mondtam és mondtam-volt miről mesélni. Ő pedig ült és némán hallgatott. Láttam az érdeklődést a szemében, éreztem a tudni akarást a szívében. Ott és akkor úgy viselkedett a 13 éves kamasz, mintha egy tapasztalt felnőttel osztottam volna meg életemnek eme régmúlt szakaszát….

Persze mindvégig hangsúlyoztam, hogy ez az én oldalam-Sziszkó története- de mint mindennek az életben, úgy ennek is több magyarázata és nézőpontja létezik. Kértem Őt, hogy nyugodtan kérdezzen meg bárkit, tegye fel a kérdéseit, mert a múltat, mely befolyásolhatja jövőnket így lehet igazán megérteni.

Az ilyen szituációk adják egy mozaik család összefonódását. A váratlan, őszinte beszélgetések, a bátorságtól vezérelt válaszra váró kérdések. Örültem, hogy mindez érdekli, hogy szomjúhozta az igazságot és tudni akarta a valóságot. Lám, ez is egy újabb fonalat szőtt családi kötelékünkbe.

Számtalanszor eltöprengtem azon, vajon a mai világban, akár egy megírt blog csatornáján keresztül szabad-e ennyire őszintén és nyíltan beszélni emberi érzésekről, történetekről. Hiszen kaput nyitunk a nagyvilágnak, s a „nyitott könyv fejezeteit” nem tudjuk egyformán értelmezni. Mások vagyunk mindannyian, másképpen látunk dolgokat, különbözőképpen véleményezünk eseményeket. Rendjén is van ez így! Futrinka utca lakói, egy azon családok közül, akik megpróbálják jól élni az ajándékba kapott életet. A maguk szabályai, elve mentén, az egymás között beszélt szeretetnyelven. A fent leírt tapasztalás, másként játszódik le a Lilaakácköz lakóinál és másként a kerekerdő kellős közepén. De abban biztosak lehetünk, hogy akik erre az útra lépnek, nem kerülhetik el az ilyen élethelyzeteket.

Olykor csodálkozom, vajon hogyan is tudjuk, tudtuk nap mint nap, közös életünket irányítani, eggyé kovácsolni? Idő kellett míg rájöttem, hogy anélkül az értékrendiség nélkül sosem tudnám csinálni, amit a szüleimtől kaptam. Meg kell valljam, erős alapot tettek le az életem során. Annak idején sok átbeszélgetett éjszakánk volt az édesanyámmal, sokszor szakítottuk félbe a takarítást és csak úgy folyt belőlünk a szó. Barátságokról, fiatalkori szerelmekről, családi kapcsolatokról, a házasságukról apával és még hosszasan sorolhatnám. Mindez pedig sorra visszaköszön a mostani gyermeknevelésem, az anyai szerepemnek a megélése idején, s el kell ismerjem olyan elveket vallottak, melyek napjainkban is megállják a helyüket.

Hiszem, hogy minden okkal történik! Talán nem véletlen születtem a szüleimhez, talán nem véletlen sodort az „Alfahímem” mellé a nagybetűs élet, s talán nem véletlen utaztunk akkor a kocsiban hárman hazafelé a nyári éjszakában….